A belső kontrollrendszer és integritásirányítási rendszer

Mit kell tudni a belső kontrollrendszerről és integritásirányítási rendszeről.

 

 

 

AJÁNLAT ELSŐSZÁMÚ VEZETŐK RÉSZÉRE


a belső kontrollrendszer és az integritásirányítási rendszer fejlesztéséhez

 

 

A Nemzeti Korrupcióellenes Program és az azzal összefüggő intézkedések 2015-2016. évre vonatkozó terve elfogadásáról szóló 1336/2015. (V. 27.) Korm. határozat 4. pont d) alpontja szerint az államigazgatási szervek körében meg kell teremteni a belső kontrollrendszer és a korrupciómegelőzést szolgáló belső intézkedések összhangját a szervezeti működés egészére vonatkozóan - beleértve a reál és gazdálkodási folyamatokat -, továbbá az ehhez szükséges jogszabályokat ki kell dolgozni.

A feladat végrehajtásának első mérföldköve az egyes kormányrendeleteknek a belső kontrollrendszer és az integritásirányítási rendszer fejlesztésével összefüggő módosításáról szóló 187/2016. (VII. 13.) Korm. rendelet elfogadása volt, amely összehangolta az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Intr.) és a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Bkr.) rendelkezéseit, annak érdekében, hogy mindkét rendelet végrehajtása hatékonyabb legyen úgy, hogy eközben az államigazgatási szervek adminisztrációs terhei ne nőjenek, illetve hosszú távon akár csökkenjenek is.

A Bkr. a kontrollrendszer „megújítása” mellett az integrált kontrollrendszer kialakítását is meghatározta.

Ennek megfelelően az Intézmény kontroll rendszerének kialakítását az új szabályzóknak megfelelően kell kialakítani. A meghatározott kontroll folyamatokat alkalmazni kell.

Ki kell alakitani, működtetni és fejleszteni az Intézményműködésének folyamataira és sajátosságaira tekintettel, a szervezet belső kontrollrendszerét, valamint az annak részét az integrált kockázatkezelést.

Az integrált kockázatkezelési rendszer: olyan folyamatalapú kockázatkezelési rendszer, amely a szervezet minden tevékenységére kiterjed, egységes módszertan és eljárások alkalmazásával, a szervezet célkitűzéseinek és értékeinek figyelembevételével biztosítja a szervezet kockázatainak teljes körű azonosítását, azok meghatározott kritériumok szerinti értékelését, valamint a kockázatok kezelésére vonatkozó intézkedési terv elkészítését és az abban foglaltak nyomon követését.

Az integrált kockázatkezelési rendszer kialakításának működtetésének végrehajtására az alábbi intézkedéseket kell tenni:

1)      Integrált kockázatkezelési rendszer szervezeti koordinátor kijelölése, valamint Kockázatkezelési Bizottság létrehozása.

2)      Intézményi stratégia kialakítása, intézményi célok meghatározása a az elkövetkező évre vonatkozóan az intézményi munkatervhez kapcsolódóan.

3)      A szervezet belső kontrollrendszer szabályzatának felülvizsgálata, a jogszabályi előírásoknak és a nemzetgazdasági miniszter által kiadott Belső kontrollrendszer módszertani útmutatónak megfelelő aktualizálása.

A pénzügyminiszter álamháztartási belső kontroll standardok és gyakorlati útmutató adott ki.

Az útmutató az államháztartásért felelős miniszter által a belső kontrollrendszerek kialakítása és működtetése vonatkozásában a korábbi években kiadott négy útmutatót rendezi egy útmutatóba, frissített, bővített tartalommal. A Belső Kontroll Kézikönyvet (2010), az Útmutatót a költségvetési szervek monitoring rendszeréhez (2011), a Magyarországi Államháztartási Belső Kontroll Standardokról szóló útmutatót (2012), valamint a Vezetői nyilatkozat útmutatót (2013) váltja fel a belső kontrollrendszer kialakítását, fejlesztését és önértékelését támogató egységes útmutató.

Az útmutató lefekteti a Magyarországi Államháztartási Belső Kontroll Standardokat, valamint gyakorlati útmutatóul szolgál a költségvetési szervek vezetői és a munkatársaik számára a belső kontrollrendszer megfelelő kialakításában és működtetésében. Az útmutató elkészítésének kettős célja volt, egyfelől rendszerbe foglalni a belső kontrollrendszerrel kapcsolatos kötelezettségeket, el­várásokat; másfelől gyakorlati segítséget nyújtani az egyes kontrollelemek kialakításában. Fontos kiemelni, hogy a belső kontrollrendszer túlmutat a pénzügyi-gazdálkodási kérdéskörön, tehát vonatkozik a szervezet minden egyes tevékenységére. Ezt szem előtt tartva jelen útmutató egyfajta segédletként, rendszerbe foglalja mindazon jogszabályi előírásokat, szakmai ajánlásokat és jó gyakorlatokat, amelyeket egy költségvetési szerv vezetőjének figyelembe kell vennie.

Az útmutató első részében a belső kontrollrendszerre vonatkozó alapelvek találhatóak, ezt követik a gyakorlati útmutatások és a módszertani leírások.

Az útmutató a nemzetközileg elismert standardok figyelembe vételével, azoknak megfelelve határozza meg a hazai államháztartási belső kontroll standardokat, adaptálva azokat a hazai közigazgatási környezetre. A standardok alkalmazása körvonalazza a költségvetési szervek vezetői, szakemberei számára, hogy szervezetük belső kontrollrendszerének kialakításához milyen alapelveket vegyenek figyelembe.

https://allamhaztartas.kormany.hu/download/d/48/e1000/%C3%81BKSGYU_k%C3%B6zz%C3%A9t%C3%A9telre_20170918.pdf

4)      A szervezet integritást sértő események kezelése eljárásrendjének (szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje) kialakítása a jogszabályi előírások és a nemzetgazdasági miniszter által kiadott Belső kontrollrendszer módszertani útmutató alapján.

5)      A szervezet kockázatkezelési rendszerének felülvizsgálata, a szabályozás pontosítása, illetve kialakítása az integrált kockázatkezelési rendszerre vonatkozó jogszabályi előírások figyelembe vételével.

6)      Az elkövetkező évben a szervezet munkatervében szereplő feladatokhoz megjelölt felelősök a munkatervi feladatokhoz kapcsolódóan - a kockázatkezelési szabályzatban foglaltak alapján – be kell, azonosítaniuk a munkatervi feladatokhoz tartozó kockázatokat el kell végezni a beazonosított kockázatok értékelését, rangsorolását, megtervezik a kockázatok bekövetkezése esetén az arra adandó válaszlépéseket.

  • Erről kockázatfelmérő lapot kell készíteni és megküldeni a szervezet vezetőjének a kijelölt integrált kockázatkezelési rendszer koordinátornak.
  • A következő években kezdődően a kockázatelemzést és értékelést A szervezetfolyamataira kell elkészíteni.

7)      A szervezetfolyamatainak feltérképezése, főfolyamatok beazonosítása, javaslat folyamatgazdák kijelölésére.

8)      Folyamatgazdák kijelölése.

9)      A beazonosított főfolyamatokra, részfolyamatokra a folyamatleírások elkészítésének, egyeztetésének ütemezése.

10)  A beazonosított főfolyamatokra, részfolyamatokra a folyamatleírások elkészítése, egyeztetése a Kockázatkezelési Bizottsággal az ütemterv szerint.

11)  A folyamatleírások véglegesítése, főigazgatói utasításként való kiadása.

12)  A véglegesített folyamatleírások alapján a szervezet folyamataihoz kapcsolódó ellenőrzési nyomvonalak kidolgozása, egyeztetése a Kockázatkezelési Bizottsággal

13)  Az ellenőrzési nyomvonalak véglegesítése, elsőszámú vezető utasítás formájában történő kiadása.

14)  A kockázatfelmérő lapokon beazonosított kockázatok bekövetkezésének kiértékelése és megküldése Kockázatkezelési Bizottságnak a 2017. évre vonatkozóan.

15)  Intézményi szintű kockázatértékelés elkészítése, javaslat a kockázatkezelési intézkedési tervre a 2017. évre vonatkozóan.

16)  Intézményi szintű kockázatkezelési intézkedési terv kiadása a 2017. évre.

17)  A folyamatleírások és ellenőrzési nyomvonalak alapján - a 2018. évi integrált kockázatkezelési tevékenység előkészítéseként - az intézményi szintű folyamattérkép elkésztése.

18)  A kockázatkezelési intézkedési tervben foglaltak végrehajtásáról az intézkedések felelőseinek beszámoltatása a Kockázatkezelési Bizottság felé.

19)  Az előző évi intézkedési tervek végrehajtásának felülvizsgálata, hatékonyságának, megvalósulásának értékelése, javaslattétel az integrált kockázatkezelési rendszer fejlesztésére az elsőszámú vezető felé. 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 3
Heti: 23
Havi: 37
Össz.: 11 702

Látogatottság növelés
Oldal: Költségvetési szerv elsőszámú vezetőjének
A belső kontrollrendszer és integritásirányítási rendszer - © 2008 - 2024 - kontroll-integritas.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »